A heti trendben most kivételesen nem az elmúlt hétre tekintünk vissza, hanem a következőre előre: szerdán kezdődik ugyanis a Sziget fesztivál. Tavaly meglepődve állapítottuk meg, hogy a legrangosabb hazai zenei esemény legfőbb színpadára milyen kevés nőt engedtek fel 2018-ban. Azóta eltelt még egy év, gondoltuk, megnézzük, mennyit haladt előre a világ ezen a téren. A válasz: A Sziget nagyszínpada gyakorlatilag továbbra sem koedukált, 2019-ben is csak elvétve lesznek láthatóak női előadók a fesztivál legfontosabb helyszínén. A hét esti, főműsoridős koncertből csak egyetlenegyet tol majd női előadó, szóval itt 6:1 az arány a férfiak javára. A teljes kép pedig az, hogy az összesen 28 (napi 4) koncertből négyben lép majd fel női előadó, szóval a teljes line upban a sok férfi között csak minden nyolcadik fellépő nő a Sziget nagyszínpadán 2019-ben. Mivel a heti trendben mindig hat személyt mutatunk, a 4 zenész mellé beválogattam még két nőt, akik a koncertek közötti töltelékműsor részeként ugyan, de azért pár percre feljutnak majd a Nagyszínpadra.
Met�l, pop, alternat�v, rock – ism�t vegyes lesz az id�n hatodik alkalommal megrendez�sre ker�l� Nagy-Sz�n-Pad tehets�gmutat� verseny, aminek r�sztvev�i m�r koncertez� zenekarok �s/vagy sz�l�m�v�szek lesznek. A m�jus eleji el�d�nt� els� r�sztvev�i a pop-rock m�faj�ban kiemelked� Follow the Flow, akinek ezrek d�dolj�k a dalaikat, illetve Koszi Janka, aki az elektronikus-pop st�lus�ban var�zsolja el a k�z�ns�get. A rendezv�nynek id�n is az Akv�rium ad majd helysz�nt, ahol t�bbtag� szakmai zs�ri �rt�kel�se mellett a l�togat�k is leadhatj�k szavazataikat a versenyz�kre. Jegy�r: 1000 Ft
Ez az egyetlen nő a brit Dr. Jane Goodall lesz, aki etológusként és csimpánzszakértőként vált olyan híressé, hogy a fotóarchívum szerint csak úgy tolonganak körülötte a világ legismertebb személyiségei (lásd fent pl. Harry herceget). Egy olyan tudósról, mint Jane Goodall nem gondolnánk, hogy különösebb figyelmet fordít az öltözködésére, pedig ő ezt teszi: mindig szép, színes stólával a vállán látható sajtónyilvános eseményeken. Természetesen mindig egy másik stólában, ettől lett Jane Goodall egyszerre könnyen felismerhető, mégis változatos megjelenésű. Hasonló, koncertközi programokon egyébként Jane Goodall mellett még két nő lesz majd látható a Nagyszínpadon a Sziget egy hete alatt, Rosa Anders és Emi Mahmoud, szóval Jane Goodall ebben az összeállításban őket is képviseli, mint nem zenei fellépőket. És azt még csak úgy ideteszem, hogy közvetlenül a 85 éves Jane Goodall nagyszínpados szereplése után lesz egy olyan program is a Nagyszínpadon, hogy " Közös üvöltés – special party ". Tove Lo Kattintson a képre!
Segítség a vásárláshoz: Fellépők A műanyag, színes vagy vidám mintákkal kapható fellépők megkönnyítik a gyermek számára a mindennapos higiéniai szokások elvégzését, így a mosdó- és WC-használatot. Jó szolgálatot tesznek a konyhában is, hogy a kicsi be tudjon kapcsolódni a felnőttek tevékenységébe. Ez nagy élményt jelent számára. A praktikusságon túl támogatják a csöppség önállósodási törekvéseit, a gyermek büszke lesz arra, amit már egyedül is meg tud csinálni. Nagyjából 1 éves kortól lesz rá szükség, amikor a kicsi már önállóan tud állni. Jó, ha ettől kezdve már egyre inkább arra ösztönzöd, hogy egyedül végezze, amit csak tud. Tulajdonságok A gyerek biztonsága érdekében a talp- és a felsőrész egyaránt csúszásgátlóval ellátott. Kis helyen elfér, például mosdó alá vagy fürdőszobai szekrény alá is becsúsztathatod. Létezik egy- és kétlépcsős változat is. Kis súlya miatt könnyen hordozható, ezért a gyermek is magával viheti. Amikor a gyermek már a felnőtt WC-t használja, akkor a fellépő a WC-szűkítővel együtt lehetővé teszi számára a kényelmes és biztonságos használatot.